Bethlen pályázat a minőségi oktatás támogatása érdekében a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumban
Bethlen pályázat a minőségi oktatás támogatása érdekében a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumban
A Zilahi Református Wesselényi Kollégium 14 új számítógéppel gazdagította informatika laboratóriumát, laptopok és egy okostábla segítik majd a katedrák munkáját és egy elektroakusztikus gitár teszi minőségibbé a zenekar és kórus szolgálatát a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Alapítványtól elmúlt évben elnyert pályázati támogatás által.
A támogatásnak köszönhetően most már teljesen felújítottuk az informatika laboratórium gépparkját és az osztálytermekben is a legmodernebb tanítási eszközök teszik színesebbé és maradandóbbá a tanórákat diákjaink számára. Intézményünkben most már minden oktatási szinten folyik a tanítás. E régóta dédelgetett terv megvalósulása azon pályázatok sokaságának is köszönhető, amelyek a fentihez hasonlóan hozzájárultak az iskola fejlődéséhez, anyagi alapjaiban való megerősödéséhez.
A Bethlen Gábor Zrt. előző évek pályázati támogatásaiból hoztuk létre az új dísztermet, ezekből a támogatásokból rendeztük be az első- és az előkészítő osztályok tantermeit, ebből újítottuk fel az adminisztrációs helyiségek számítástechnikai felszereléseit, ebből vásároltunk videoprojektorokat, vetítővásznakat, hangfalakat.
A tavalyi projekt eredménye egy korszerűen felszerelt informatika laboratórium, amely mostantól minőségi továbbképzési lehetőséget nyújt tanulni vágyó diákjainknak.
Köszönjük Támogatónknak, hogy hozzájárult a zilahi magyar iskola fejlődéséhez.
A pályázók
Zilah, 2019. március 17.
Fürkész helyesírási verseny
Másodikosaink a napokban részt vettek a Fürkész helyesírási verseny körzeti szakaszán. A megyei szakaszra továbbjutó kisdiákunk Poenár- Nagy Anett. Mindnyájatoknak gratulálunk bátorságotokért, szorgalmatokért és kitartásotokért!!!
Kriza János Balladamondó, Balladaéneklő és Messemondó Verseny megyei szakasz
Október 19-én került megrendezésre a Kriza János Balladamondó, Balladaéneklő és Messemondó Verseny megyei szakasza. A harmadik osztály két kisdiákja vett részt: Benchea Alexandra Laura és Püsök Szilvia. Élményekben gazdag órákat töltöttünk, hallgatván a szebbnél-szebb meséket, “lélekben mesehősök voltunk mindannyian.” Gratulálunk a résztvevőknek!
Országos Protestáns Vallásolimpia eredménye
Publicată de Kovacs Irenke pe 8 Aprilie 2018
Futó Evelin, a Zilahi Református Wesselényi Kollégium VII. osztályos diákja, a Kézdivásárhelyen megrendezett Országos Vallásolimpián a III. díj mellett átvehette a Királyhágómelléki Református Egyházkerület legjobb eredményekért megajánlott díját is. Gratulálunk!
Országos Fizika Olimpia eredménye
Pünkösti Györk, a Zilahi Református Wesselényi Kollégium VIII. osztályos diákja, bronzérmes lett a 2018-as Országos Fizika Olimpián. Gratulálunk! Szép munka volt!
Publicată de Zilahi Református Wesselényi Kollégium pe 10 Aprilie 2018
Képek I. osztály
Az I. osztály képei az alábbi link-en vagy a Galéria – > 2017 -2018 -> Képek I. osztály menüpont alatt találhatók meg:












