Idén is folytatódott a Miskolci Lévay József Református Gimnázium és a Zilahi Református Wesselényi Kollégium partnerkapcsolata keretén belül a diákcsere program. Ennek értelmében március második hetében két diáklány utazott Miskolcra, Kabai Krisztina és Fekete Rita, 11. osztályos diáklányok és szintén két diáklányt érkezett hozzánk Miskolcról. Urbán Boglárka és Mészáros Zsófia 9. évfolyamos tanulók fogadói Szabó Krisztina és Máté Miriám 10. évfolyamos tanulók voltak. A hozzánk érkezett diákokat gazdag program várta.
A hétfői ismerkedős nap után, kedden Zsibón, a botanikus kertben, a Wesselényi birtokon töltöttek el néhány kellemes órát, megismerkedtek Szilágyság hepehupás vidékével és értékes történelmi adatokat tudtak meg a botanikus kert udvarán álló kastélyról. Szerdán Zilah főterét és annak nevezetességeit ismerhették meg, délután pedig táncházzal kedveskedtek nekik a 10. B osztály tanulói. Csütörtökön Adyfalván jártak, majd az erdődi várban töltöttek el értékes pillanatokat. Az óralátogatás sem maradhatott ki a programból, így pénteken betekintést nyerhettek az itteni diákok tanóráiba, délben pedig igazgató úrral beszélgethettek a két iskola sajátosságairól és közös tevékenységeiről egy finom pizza mellett.
Szombaton Kolozsvár volt az úti cél. Megnézték a Mátyás templomot és más nevezetes helyeket. Útba ejtették Mérát is, ahol egy csodálatos népmúzeumot látogattak meg. Vasárnap a vendéglátó családokkal együtt emlékeztek a 170 éves forradalom eseményeire. Már tervezik, hogy jövőre Miskolcon találkoznak.