Szilágy megye és Zilah rövid bemutatása
Fekvése, területe lakossága:
A mai Szilágy megye, Erdély és Partium határán fekszik, nagyobb része a Meszes hegységtől északra, Szamos, Kraszna és Berettyó völgyében van. Felszíne dombos, hepehupás, a folyóvölgyek folyásirányába egyre lankásabb. Szilágy megye Románia legkisebb megyéi közé tartozik, területe 3 850 négyzetkilométer.
Maga a tájegység Szilágyság a Szilágy (patakjáról) kapta a nevét, amely Szilágyfőkeresztur határában ered és északi irányba haladva ömlik bele a Szamosba.
Lakossága sohasem volt nagy számú, s a megyében is inkább a kisebb települések voltak jellemzőek. 1992-ben 266 797 ember élt itt, a 2002-ben 248 015, és a legutolsó a 2011-es népszámlálás szerint csupán 217 895 fő. A lakosság nagyobb részét románok alkotják (157 271 fő), de nyilván magyarok is élnek Szilágyságban elég jelentős számban, főleg a megyeszékhelyen, Zilahon valamint a Kraszna és a Berettyó völgyében. Összesen 51 385 fő a magyarok száma. A roma (cigány) lakosság száma 7420. A megyében még élnek szlovákok is néhány faluban: számuk kb. 1 200 fő, a 2011-es népszámlás adatai szerint.
A lakosság felekezeti megoszlása követi a nemzetiségit, a románok ortodox vallásúak több mint 90 %-ban, illetve közel 5 %-uk görög katolikus, a többi neoprotestáns (baptista és pünkösdista). A magyarok többsége református (legalább 90 %-ban), a maradék római katolikus, baptista és pünkösdista. A romák megoszlanak a felsorolt felekezetek között, míg a szlovákok nagyobbrészt római katolikus vallásúak.
A megyében mintegy 60 község van és négy város: Zilah (megyeszékhely), Szilágysomlyó, Szilágycseh és Zsibó. Szilágy megye lakosságának nagyobb része, mintegy 60 % falun él, s csak kisebb része él e városokban.
Szilágyság történelméből:
A térség már a legrégibb időktől lakott, s már a korai kőkorszakból vannak nyomai az emberi életnek: Létka (Letca) község területén, a Szamos völgyében Kocsoládfalva (Cuciulat) határában található az egyetlen romániai barlangfestmény még a neolitikumból. Később, az ókorban a dákoknak egy jelentős erődített települése volt Mojgrád falu határában, aminek a közelében épült fel a római kori Porolissum városa. Ez volt a legészakibb római település Dáciában.
A népvándorlás kora sem múlt el nyomtalanul, számos gepida és egyéb korabeli kincs és érmelelet utal erre, amelyek közül a legértékesebbeket a Szilágysomlyón találták meg, s amelyek egy része Bécsben, más része Budapesten található.
Ha hinni lehet Anonymusnak, akkor Töhötöm vezetésével a honfoglaló magyarok e térségben győzték le Gyalu (Gelu) vezért, majd a magyar államalapítás után a térség hol Erdélyhez (a vajdasághoz, majd a fejedelemséghez tartozott), máskor meg a Részekhez (Partiumhoz).
A középkorban is számos jelentős esemény helyszíne volt a tájegység, az 1437-es bábolnai felkelés számos vezetője származott a térségből, illetve innen nem messze, Dés közelében van Bábolna hegye. A Dózsa György vezette parasztfelkelés is érintette a területet, Dózsa egyik alvezérét éppen Zilahon fogták el.
Az Erdélyi Fejedelemség korában (1541-1690) született Szilágysomlyón (a megye második legjelentősebb városában) az egyik legismertebb erdélyi fejedelem, Báthory István. Jártak itt Bocskai hajdúi, Basta zsoldosai, de megfordult itt Vitéz Mihály vajda is, aki 1601 augusztusában Goroszlónál aratott győzelmet Báthory Zsigmond fejedelem erdélyi seregén. Thököly Imre is járt itt és hosszabb ideig tartózkodott Szilágysomlyón s más településeken is.
A kuruc korban megfordultak errefelé kurucok és labancok, s számos labanc pusztítást elszenvedett a tájegység, különösen Szilágysomlyó és Zilah. 1705 november 11-én II. Rákóczi Ferenc kuruc fejedelem Zsibó közelében szenvedett súlyos vereséget a jobban felszerelt és fegyelmezett császári haderőtől, s ennek következtében még közel két évbe telt, amíg eljuthatott Erdély belsejébe, ahol beiktathatták a fejedelmi tisztségébe.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc fő eseményei elkerülték ugyan a térséget, de a szilágyságiak kivették a részüket a történtekből: a jobbágyság itt is forrongott a késlekedő jobbágyfelszabadítás miatt, amit báró Wesselényi Miklós kormánybiztosként igyekezett siettetni. (Ezt a pillanatot örökítette meg Fadrusz János szobra Zilah főterén, amelyet 1902-ben állítottak fel.) Szintén Wesselényi érdeme, hogy 1848 májusának végére összehívták az erdélyi országgyűlést, amely az unió mellett a jobbágyfelszabadítást is egyhangúlag kimondta.
1848 decemberében Bem tábornok Szilágysomlyón vette át a megtépázott erélyi haderő parancsnokságát, s innen kiindulva vezette győzelemre katonáit, aminek nyomán 1848 karácsonyára Kolozsvárt sikerült felszabadítani és 1849 márciusára Nagyszebent is sikerült bevenniük. Az forradalom egyik legutolsó eseménye is itt történt, a világosi fegyverletétel után majdnem két héttel: 1849 augusztus 25-én, Zsibón tette le a fegyvert az erdélyi hadsereg maradéka, Kazinczy Lajos ezredes vezetésével. (A nyelvújító Kazinczy fia lett aztán a 14. vagy 15. aradi vértanú.)
Az 1876-os közigazgatási átszervezéssel jött létre első formájában Szilágy vármegye, s létezett a különböző átszervezések nyomán egész a második világháború utánig. Az 1918-as impériumváltás (Erdélynek a Romániával történő egyesülése) érintette a térséget, s számos az erdélyi román nemzeti mozgalomban vezéregyéniségnek számító egyéniség e térségből származott: így a későbbi parasztpárti politikus, Iuliu Maniu (ki az Zilahi Refomátus Kollégiumnak volt diákja korábban), s Illésházi Papp György (Gheorghe Pop de Băseşti).
A II. bécsi döntés (1940. augusztus 30) nyomán a Szilágyság is, Észak-Erdéllyel együtt visszakerült Magyarországhoz, s ugyanezen év szeptemberében a bevonuló honvédek és a helyi román lakosság között súlyos összecsapásokra került sor. (Egészen pontosan, egészen pontosan nem tisztázható okok miatt a honvédek megtoló akcióira került sor, két faluban Ippen és Ördögkúton.)
A második világháború utáni Romániában Szilágyság lényegében megmaradt egy fajta elszigetelt régiónak, peremterületnek, néhány jelentősebb centrum között (egyfelől a közeli Kolozsvár, másfelől Máramaros a bányavidékével és Nagyvárad, meg Szatmárnémeti is éreztette a szívó hatását. (Ezzel is magyarázható, hogy a lakossága inkább apadt, mint gyarapodott.)
1968-ban a megyerendszer ismételt kialakításával jött létre a mai Szilágy megye, amelynek főleg a megyeközpontját, Zilahot fejlesztették, iparosították s ennek következményeként a lakossága is jelentős mértékben felduzzadt.
Iskolák Szilágy megyében: A megye legrégibb iskolája a hajdani Református Kollégium, amely első írásos említése 1646-ból való, s amelynek egykori épületében a mai “Silvania” Főgimnázium működik. Ahogy korábban a kollégium volt a vidék jeles scholája, úgy ma ez az iskola a tájegység legvonzóbb és legszínvonalasabb iskolája, bár azért számos más jelentős iskola van a térségben. Ma jóval több középiskola működik, számuk közel 20 a megyében, amiből 9-ben folyik magyar oktatás is: Szilágysomlyón, Szilágycsehben, Krasznán, Sarmaságon és természetesen Zilahon. Az általános iskolák száma jelentős, közel harminc iskolában folyik magyar nyelvű oktatás is
Művelődési élet, sajtó és irodalom Szilágyságban:
Bár Szilágyság soha nem számított az erdélyi művelődés fellegvárának, hanem inkább mindig provincia volt, ennek ellenére számos jeles tollforgató megfordult a térségben, s egyeseknek a gyökerei innen eredtek. Elég ha csak Ady Endre nevét említjük meg, akinek valóságos kultusza van Szilágy megyében, egyre több emlékmű és intézmény őrizi a nevét. (De a régebbi és újabb tollforgatók közül akár két végpontként megemlíthető Ilosvai Selymes Péter és a kortárs regényíró Szilágyi István neve.)
Szilágyságban a diktatúra éveitől eltekintve virágzó sajtóélet is volt, már a XIX. század végén volt két magyar hetilap (Zilahon és Szilágysomlyón) és egy román.
1989 után ismét hihetetlen pezsgés indult be: több lap is alakult, amelyek közül a 25 éves Szilágyság (hetilap) a legrégebbi, s a negyedévenkénti megjelenő művelődési folyóirat, a Hepehupa már 14. évfolyamába lépett. (Volt még több magyar nyelvű hetilap: a Szilágysági Vidéki Napló, Árkád, illetve egy havilap Polgári Lap, számos településen helyi kiadványokat is vannak, a legrégebbiek a Sarmaságon és Krasznán jelennek meg. Sok iskolai és diáklap is jelenik meg több-kevesebb rendszerességgel, gyakorlatilag minden jelentősebb iskolában volt vagy van diáklap, s legalább néhány szám megjelent belőlük. Emellett voltak-vannak egyházi folyóiratok és kiadványok is.
Az is szokássá vált, hogy számos település elkészíti és kiadja saját monográfiáját, s a teljesség igénye nélkül csak néhány: Kraszna, Szilágyperecsen, Szilágybagos, Szilágysomlyó, Nagyfalu, Zsibó stb.
A legjelentősebb ilyen jellegű alkotás a Szilágysági magyarok című kötet, amely 1999-ben jelent meg, s Szilágyság összes magyarlakta települését bemutatja. Ennek további folytatásai várhatóak.
Számos művelődési egyesület létezik és működik Szilágy megyében, ezek egy része országos szervezeteknek a helyi fiókja: EMKE, Erdélyi Múzeum Egyesület. Mások viszont helyi kezdeményezésre épülve vállalnak közművelődési és hagyományőrző feladatokat: Szilágysomlyón a Báthory István Alapítvány, Szilágycsehben a Tövishát Társaság és a Berekenye együttes, Zsibón a Wesselényi Társaság, Zilahon a Pro Zilah Kulturális Egyesület, Szilágy Társaság és a Terbete együttes, Ady Endre könyvtár stb.
Szilágy megyei műemlékek: A Wesselényiekhez kötődő zsibói műemlékek (kastély, kripta, s szobor) mellett Zilahon is áll egy Wesselényi emlékmű, a Fadrusz János készített szobor (1902). Szilágyságban jelentős számú szép gótikus templom van: a kusalyi, magyarkeceli, krasznahorváti, krasznarécsei, krasznai – református templomok. A megye legrégibb ma is álló épülete a somlyóújlaki református templom, amely a XIII. század második felében épült román stílusban. A korábbi korból még az almási és valkói várak romjai említhetők meg, illetve a feltárt és részben helyreállított római város – Porolissum. S ne feledkezzünk meg a reneszánsz stílusban épült szilágysomlyói Báthory-kastélyról sem.
1989 után a szilágysági magyarok számos helyen állítottak emléktáblát, szobrot jeles elődeiknek: így Szilágysomlyón Báthory Istvánnak, Wesselényi Miklósnak Zsibón, Ady Endrének Lompérton. (Zilahon már volt korábbi szobra és emléktáblája is Adynak). Arany Jánosnak Nagyfaluban, Petőfi Sándornak Krasznán, Kemény Jánosnak Sarmaságon, Gyulaffy Lászlónak Szilágycsehben, Szikszai Lajosnak Szilágysámsonban stb.
Szilágy megye jelentősebb települései:
Zilah Szilágy megye és a mindenkori Szilágyság központi helye. A megyeszékhelyen kívül a másik három város, (Szilágysomlyó, Szilágycseh, Zsibó), s néhány jelentősebb település a leginkább említésre méltó: Kraszna, Nagyfalu, Sarmaság stb.
Szilágysomlyó:
Lélekszámát és minden egyéb szempontot figyelembe véve is, a második legjelentősebb szilágysági település, mely a Kraszna völgyében, a Szilágysomlyói – Magura alatt fekszik egy kisebb medencében. Lakossága valamivel több mint 13 200 fő, ebből a románok száma 9 005, a magyaroké 3 310, s romáké 833 fő. A lakosság felekezeti viszonyai nagyban a megyei arányokat követik, azzal a különbséggel, hogy Somlyón a magyar lakosság jó egyharmada római katolikus, s a többi református.
A környék, s maga a település a legrégibb időktől lakott, s ennek A honfoglalás után is jelentős település, amely aztán azzal válik még fontosabbá, hogy 1351-ben házasság révén az erdélyi és a magyar történelemben jelentős szerepet játszó Báthory család birtokába került. Ez után a család egyik központi birtoka, ahol jelentős várkastélyt építenek, amelyet többször is átépítettek, s amely ma, ahogy látható romosan is jelentős alkotás, nyilvánvaló reneszánsz jegyekkel. Itt született a legtöbb erdélyi fejedelem a Báthory családból (István, András, Zsigmond, Gábor) akik közül a legelső nem csak erdélyi fejedelem, hanem lengyel király is volt.
Mivel a város a fejedelemség idején (a török korban) végvár is volt, s egyébként is egy fontos hadiút itt vezetett keresztül Erdélyből az Alföld irányába, ezért gyakran ki volt téve a hadak pusztításainak. A XVIII. századtól kezdve békésebben fejlődött, s a következő században egy virágzó iskolaváros volt, ahol jómódú polgárok, kereskedők és mesteremberek éltek.
A XX. században ez a fejlődés lendülete mintha elakadt volna egy időre, majd még a szocialista iparosítás hozott némi fellendülést a városnak, hogy aztán az 1989-es rendszerváltás után ismét magára, saját erejére legyen utalva ez a város.
Szilágycseh:
A megye legkisebb és legfiatalabb városa, csak az 1968-as megyésítéssel kapott városi rangot, a megye északi csücskében található, a Tövishát nevű kisebb tájegység középpontjában. A középkorban mezővároska volt, a szomszédságában egy várral, s magát a települést leginkább a birtoklásáért a tulajdonosok között folytatott peres iratokból ismerjük e korból leginkább, valamint az egykori kiváltságlevelekből. (A birtokos családok között olyan ismert nevek vannak, mint Drágffy, Jakcs, Gyulaffy.) Az Erdély és Partium határvidékén levő település Erdélyhez tartozik inkább, s környékének vásáros központja. Az itteni lakosság jelentős része mind a mai napig mezőgazdasággal foglalkozik.
Lakossága a városkához tartozó településekkel együtt alig több mint 7 130 fő, ez szinte fele-fele arányban magyar és román, alig néhány száz roma él még itt. A románok inkább ortodox vallásúak, a magyarok pedig reformátusok. A városka legrégibb épülete a XVI, század elején épült református templom.
Zsibó:
A Szamos kanyarulatánál fekvő városka, hasonlóan 1968-ban a megyésítéskor lett az újdonsült Szilágy megye városi rangú települése. Korábban a nagyközség és mezőváros közötti állapotban leledzett.
Lakossága ma valamivel több mint 10 000 fő, s ebből csupán 1186 magyar, a többi román, s közel félezer roma. A lakosság etnikai viszonyainak megfelelőek a felekezetiek is: a többség ortodox, a magyarok többsége református, de van valamennyi római- illetve görög katolikus, s pünkösdista és baptista.
A középkorban számos birtokos ura volt Zsibónak, 1584-ben került a Wesselényi család birtokába, s az volt egész az 1848-as jobbágyfelszabadításig. A Wesselényi család nem csak gazdája és haszonélvezője volt itteni birtokának, amelynek központjává fejlesztették a települést, hanem jótevője is. Iskolát alapítottak, majd mintagazdaságot, s itt létesült Erdély egyik első óvodája is. A XVIII. század utolsó évtizedében épült a zsibói Wesselényi kastély, amely az erdélyi barokk építészet egyik kiemelkedő, s ugyanakkor ma is jó állapotban levő alkotása.
Ifjabb Wesselényi Miklós (az árvízi hajós és a jobbágyfelszabadító) korában, az 1848-as forradalmat megelőző években, évtizedekben, Zsibó olyan zarándokhely volt, ahol a reformkor nagyjai igen gyakran megfordulnak, (Széchenyitől, Deák Ferencig vagy Vörösmarty -ig).
1848-ban Wessselényi meg sem várva az országgyűlési döntést maga könnyít jobbágyai terhein, majd felszabadítja őket.
A Wesselényi család több generáción keresztül nem csak a saját uradalmuk lakosságának volt a mecénása és nagylelkű gazdája, hanem művelődési és oktatási intézményeket is támogattak: a kolozsvári színháztól – a zilahi Református Kollégiumig. Ez utóbbinak folyamatosan nyújtottak anyagi támogatást, lehetővé téve az iskola bővítését, a tanári állások számának növelését.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc egyik utolsó epizódjaként itt tette le a fegyvert az erdélyi haderő, az orosz túlerővel szemben.
A XIX. század végén az ide is elérkező vasút fejlődési lehetőséget biztosít az egyébként falusias településnek, de Zsibó sem ettől, sem a szocialista iparosítással nem vált igazi ipari központtá, részben megőrizte falusias, mezőgazdasági jellegét. A korábbi Wesselényi kastély udvara-díszkertje ma botanikus kertként szolgál, a település magyarsága egyre apad, asszimilálódik vagy elvándorol. 2004. március 14-én állították fel a zsibói református templom kertjében Wesselényi Miklós szobrát, amely talán azt az erőt sugározhatja a zsibóiaknak, amely fennmaradásukhoz szükséges.
Kraszna nagyközség az azonos nevű folyó mentén fekszik, s igen régi település, amely nevét sokáig vár és vármegye is viselte. A tatárjáráskor (1241) elpusztult Krasznavár helyébe valamivel távolabb építik Valkó várát, de maga a Kraszna nevű település népes és fejlődő, már a XV. században mezővárosi rangot kap. Azóta is környék vásáros, központi helye, a vármegye megszűnése után pedig járási székhely.
Az újkorban és a későbbiekben Kraszna lakói főleg mezőgazdaságból élnek, de azt igen intenzíven művelik, a Kraszna melletti területeken, de szőlőkultúrája is igen fejlett a településnek. Már az újkorban is jócskán lakták iparosok is, s a mai napig is a lakosság jelentős része él nem kizárólag mezőgazdaságból. Érdekes és mai napig élő a helyi népviselet, amely átmenetet képez az alföldi és erdélyi viseletek között.
Legrégibb épülete a XIV. századi építésű gótikus református temploma, amelyet később bővítettek és átépítettek, s festett kazettás mennyezettel látták el.
Kraszna lakossága jelenleg, a községhez csatolt falvakkal együtt 6471 főt, s ennek háromnegyed része magyar, a többi román és roma.
Nagyfalu nagyközség a Berettyó mentén, a legrégibb időktől lakott a környék. A népvándorlás korában az avarok által letelepített szláv lakosságra utaló halomsírok találhatóak részben feltárva, részben feltáratlanul. A honfoglalás után korán birtokba vették a magyarok, s ennek régészeti nyomai is vannak. A település a XV. századtól került a Bánffy család birtokába, s évszázadokon keresztül a jelentős erdélyi család egyik fő központja. Ennek köszönhetően megnő jelentősége, s vásáros hellyé, mezővárossá válik. Többször szenved török labanc és egyéb pusztítást, majd a XVIII. századtól békésebben gyarapodik, a lakosságát nem csak jobbágyok alkotják, hanem polgárok és nemesek is.
A XIX. század végén megépülő vasút további fejlődést tesz lehetővé, de igazából azért Nagyfalu nem jut el a várossá válásig. Mint mezővároska, több évszázados múltra tekint vissza oktatása, itt található a megyében ismert legrégibb falusi iskola (több mint 400 éves).
Nagyfalu legrégibb épülete a XV. századi építésű, s azóta többször átépített református templom, de a faluban található a Bánffy család emeletes és mellette földszintes kastélya, ezek XVIII. századi építésűek, de korábbi gyökerekre vezethetőek vissza.
Ma Nagyfalu lakossága közel, mint 3500, s ebből 2569 magyar, a különbözet román és roma. A lakosság felekezeti megoszlása itt is követi az etnikait, többség református, vannak római katolikusok. A románok többsége ortodox vallású. A romák többsége a baptista és a pünkösdista felekezetek között oszlik meg.
Sarmaság a Krasznába ömlő Zilah patak mentén fekszik, s már a korai idők óta lakott település. A honfoglalás is vannak nyomai a megtelepedésnek, de ez település a tatárjáráskor elpusztult, s a túlélők vagy az új telepesek valamivel védettebb helyen telepedtek meg.
A település többször birtokost cserélt, bírták a Jakcsok, Sarmaságiak, Kemények és Bogdándiak. A mezővároska vásáros hely volt, s a XIX. század végi vasútépítés majd a XX. század elején a szénbányászat hozott fellendülést a település életében, s a bányászat tovább fejlődött a szocializmus éveiben. Azóta ezt az ágazat visszafejlesztették, s egyre kevesebb embernek biztosítja a megélhetést. Többen foglalkoznak mezőgazdasággal (szőlőtermesztéssel is) s egyéb ipari tevékenységekkel.
Jelenleg a Sarmaságot a hozzátartozó falvakkal együtt valamivel több mint 6 000 fő lakja, ebből több mint 4 500 a községközpontban. (Ennek több mint 80 %-a magyar). A községhez tartozik Selymesilosva nevű falu, amely korábban volt mezővároska is, a XVI. században élt Ilosvai Selymes Péter is innen származott. (Toldi Miklósról írott művét használta fel Arany János a saját eposza megírásához.) Ugyancsak a községhez tartozik Lompért is, ahol az Ady család egy időre megtelepedett. A szép kazettás református műemléktemplom előtt egy Ady emlékmű utal arra, hogy a költő szívesen tartózkodott itt is.
Magyarok lakta vagy jelentős magyar lakossággal rendelkező falvak még a megyében: Perecsen (amely nagyközség Szilágysomlyó közelében található, s egyebek mellett hagymatermesztéséről híres, akárcsak a székelyföldi Kibéd vagy az alföldi Makó). Szomszédságában található Varsolc, amelynek határában épült a megye városait ellátó vízgyűjtő tó a Krasznán. Szilágyballa szép új házairól és jó boráról híres. Szilágysámson jeles szőlő- és bortermelő falu, ahol a pincehegyen ugyanannyi pince található, mint ház a faluban. Jó bora mellett nótafáiról is ismertes ez a település. Désháza egykor fazekasságáról volt híres, az utolsó fazekas néhány éve hunyt el. A Berettyó mentén még több jelentősebb település található: Zovány, s közelében Ipp. (Itt több éven keresztül nyaranta működött egy művésztelep, amelynek “termését” egy vándorkiállításon szokták kiállítani (“Ipp Art”). Végső soron minden egyes szilágysági településről lehetne valami érdekeset írni, de legjobb bejárni e helyeket…
Külön kisrégiót alkot Kalotaszegnek a Szilágy megyéhez csatolt része: A nagyobbrészt Kolozs megyéhez tartozó Kalotaszeg néhány faluját az 1968-as megyésítéskor csatolták közigazgatásilag Szilágysághoz, de valójában igen messze esnek a megyeközponttól (Zilahtól), s ahogy évszázadok óta szokás Kolozsvár vonzáskörzetébe tartoznak: Sztána, Zsobok, Farnas, Ketesd, a maguk jellegzetes kalotaszegi sajátosságaival…
Zilah
Szilágy megye székhelye, a honfoglalás után alapított település. A helynév szerepel Anonymus Gestájában, s később a Váradi Regestrumban is. Az egykori mezővárosnak olykor előnyére szolgálta, hogy jelentős útvonal mellett feküdt, ennek köszönhette virágzását a középkorban. A közelében vezetette el az Erdély belsejét a Partiummal s tovább az alfölddel összekötő kereskedelmi út (“sóut”), de ez ugyanakkor hadi út is volt, s nem ritkán ellenséges csapatok is végigjöttek rajta, elpusztítva a környéket. (Így a tatárjáráskor is elpusztult, majd a Basta vészkorszakban, meg a kuruc korban is igen sokat szenvedett.)
A Meszes alján fekvő város lakossága mindig is foglalkozott földműveléssel és szőlőtermesztéssel, s majd pedig kézművességgel és kereskedelemmel. Az idők folyamán számos kiváltságlevelet kapott: 1376-ban Nagy Lajos királytól vásártartási jogot (ez jelentősen hozzájárult a felemelkedéséhez), majd Mátyás királytól 1473-ban mezővárosi rangot kapott. (Korábban Zilah az erdélyi püspök birtokában volt). A fejedelemség korában több fejedelem is megerősítette a város kiváltságait, s számos céh jött létre, amelyek közül nevezetesebbek a fazekasok, tímárok, szűcsök, gubások, mészárosok stb. céhei voltak. Mezővárosként nem rendelkezett városfalakkal ezért volt jobban kitéve a pusztításoknak. Maguk a céhes mesterek is a megélhetésüket biztosító ipar mellett szívesen foglalkoztak mezőgazdasággal is, leginkább szőlőtermesztéssel, s jobban szerették a saját borukat, mint amit meg lehetett vásárolni.
A gazdasági fejlődésében fontos időszak volt a XIX. század vége és a XX. század eleje. Ekkor érkezett el ide a vasút, néhány kisebb gazdasági vállalkozás is létesült, villanytelep, vágóhíd. Ebben az időben rendezték-aszfaltozták a város főterét, emelték a főbb középületeket (Vígadó, megyeháza, kórház, Kollégium új épülete, törvényszék, börtön stb.) Ez a fellendülés Szikszai Lajos alispánsága idején kezdődött, s ő bízta meg Fadrusz Jánost is, hogy méltó emlékművet készítsen báró Wesselényi Miklós tiszteletére.
A két világháború között is, s még utána is egy darabig Zilah nem csupán egy vidéki városka volt, hanem iskolaváros és közigazgatási központ, bár lakosságának száma sem volt túl jelentős. 1968-ban, amikor a megyerendszer újbóli felállításával ismét megyeszékhely lett, alig volt valamivel több mint 15 000 lakosa (míg 1910-ben 8000 körüli lakosa volt.) A szocialista iparosítás hatására egyre több ember élt Zilahon, számuk 1989-re megközelítette a 70 000-et. Ezen belül nyilvánvalóan megváltoztak az etnikai és felekezeti arányok, míg a XX. század elején a lakosság többsége magyar volt és református, addig 2011-es népszámláláson a lakosságnak több mint négyötöde román volt. (Valamivel több mint 53 000 lakosból majdnem 43 994 román, s 8 736 magyar.) A felekezeti megoszlás követi az etnikai arányokat a románok főleg ortodox, vallásúak, a második legnagyobb vallási közösség a református, de van görög katolikus, római katolikus, pünkösdista és baptista is.
A korábbi céhes-kereskedő városkából egy szocialista iparvárost sikerült faragni, amelyben több mint 20 000 lakást építettek (panelházat), s a város egykori központjában is egyre nagyobb teret kaptak a vasbeton-fém-üveg épületek. (Ez az építkezési “lázálom” nem szűnt meg teljesen, még 1989 után is épültek a belvárosban is ilyen jellegű kirívó épületek: több banképület, a pénzügyi palota stb.)
Gyakorlatilag a városközponton kívül két utcából maradt meg valamennyi a régi Zilahból, az egyik az egykori Király utca egy része (ma C. Coposu utca), a másik a volt Kraszna utca (December 22 utca).
Zilah nevezetességei közül a legismertebb a Wesselényi szobor, a főtéren, az egykori református kollégium épülete (Silvania Főgimnázium), a volt megyeháza, ma városháza. A két régebbi temploma: a templomdombon épült impozáns méretű református templom, s a sugárúton levő római katolikus templom. Még két helyi érdekesség: a Király utcán levő ház, amelyben 1714-ben megszállt egy éjszakára a városon átutazó XII. Károly svéd király. (Innen az utca régi neve, amely szemléletesen alakult az idők során: volt Tyúkól utca, majd Király utca, aztán Ferdinánd király utca, majd Horthy Miklós utca, utóbb Sztálin utca, aztán Köztársaság utca, s jelenleg Corneliu Coposu nevét viseli.) A volt Kraszna utcán van egy emléktáblákkal jelölt ház, ahol diák korában lakott albérletben Ady Endre.
László László