
Nyertes BGA pályázat a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumban
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásban részesítette a Zilahi Református Wesselényi Kollégium bölcsődei, óvodai és iskolai csoportok eszközfejlesztését és az új épületek átadásához kapcsolódó rendezvények megvalósítását a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumban.
A projekt célja, hogy a Zilahi Református Wesselényi Kollégium intézményegységei – a bölcsőde, az óvoda, az általános iskola és a középiskola – korszerű, a 21. századi nevelési-oktatási igényeknek megfelelő eszközökkel gazdagodjanak, valamint az újonnan épült létesítmények átadása méltó, közösségépítő és értékőrző rendezvények keretében valósuljon meg.
A fejlesztés hozzájárul a nevelő-oktató munka színvonalának emeléséhez, a pedagógiai folyamatok korszerű eszközökkel történő támogatásához, valamint a gyermekek és diákok testi, lelki és szellemi fejlődésének elősegítéséhez. A beruházás lehetővé teszi, hogy a kollégiumban folyó munka továbbra is a református értékrend mentén, ugyanakkor a modern pedagógiai módszerek alkalmazásával szolgálja a jövő nemzedékeit.
A projekt részeként 2026. március 12–15. között ünnepélyes keretek között átadtuk a kollégium új bölcsődei épületét, valamint hálaadó ünnepséget tartottunk az új iskolaépület kivitelezési munkálatainak előrehaladásáért. Az események megerősítették intézményünk közösségét, és lehetőséget teremtettek arra, hogy a helyi és a tágabb közösség is részese legyen a kollégium fejlődésének.
A megítélt támogatást a projekt célkitűzéseinek megfelelően használtuk fel. A forrás fedezetet biztosított a rendezvények megvalósításához szükséges anyagbeszerzésre, étkezési, utazási és szállásköltségekre, továbbá média- és reklámkiadásokra, amelyek magukban foglalják egy színes, képes iskolaépítés-történeti kiadvány megjelenését, valamint szórólapok, meghívók és plakátok nyomtatását. A támogatás fedezte továbbá a reprezentációs költségeket, valamint jelentős eszközfejlesztést tett lehetővé. Ennek keretében a bölcsőde korszerű fejlesztőeszközökkel – többek között matatófalakkal, mágneses táblákkal, pszichomotorikus fejlesztőjátékokkal, különféle játékokkal, étkezéshez szükséges eszközökkel, színes párnákkal – gazdagodik, emellett új óvodai és iskolai bútorzat, székek és asztalok beszerzésére is sor került.
A Zilahi Református Wesselényi Kollégium ezúton is köszönetét fejezi ki a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásáért, amely jelentősen hozzájárul intézményünk fejlődéséhez és a magas színvonalú, értékalapú nevelés és oktatás biztosításához.
A pályázók

